Szánkhja filozófia

India filozófiai irányzatai magyarázataikat az ok-okozati összefüggés két alapvető nézetének egyikére alapozzák: az aszatkarjavádára (az okozat nem létezik az okban megnyilvánulása előtt), vagy a szatkarjavádára (az okozat létezik magában az okban, még az okozat létrejötte előtt).
A szánkhja filozófia az okozat szatkárjaváda elméletét fogadja el.
Ezen belül is két gondolati iskola létezik: a vivartaváda és a parinámaváda.
Vivartaváda álláspontja:
Ezt az advaita védantisták fogadják el, akik szerint az ok okozattá alakulása csupán látszólagos. Azt állítják, hogy az Abszolút s az általa létrehozott dolgok azonosak, s a közöttük felfedezhető különbségek (Isten és az anyagi világ között) csupán az illúziónak az eredménye.
Parinámaváda álláspontja:
A szánkhja filozófia a parinámaváda elméletét tartja fenn, mely szerint az ok okozattá alakulása valóságos, mint ahogyan a fa átalakul székké, vagy a tej joghurttá.
Kapila Muni filozófiája (ateista) szerint a kozmikus megnyilvánulás oka az anyagi természet. Ísvara Kapila tanításaiban (teista) a legvégső okként a Legfelsőbb Személyt határozza meg.
  • A szánkhja filozófia is valamilyen módon elkülöníti az anyagtól a lelket, azt írja:,,a tevékenység a prakritire jellemző, s a purusa csak tudatos”. A purusát tehát elválasztja az aktivitástól. 
  • Az anyagi tevékenységek okozói kizárólag a kötőerők (gunák, amelyek az anyagi világban működnek) és az anyagi elemek kombinációi, és hogy a lélek, nem kap szerepet ebben a kérdésben.
  • A lélek mindig független, és helyzete mindig csupán a semleges megfigyelő helyzete.
  • Sohasem kerül kapcsolatba a kötőerők (gunák) hajtotta és az anyagi elemek kombinációjából álló, anyagi testen keresztül megnyilvánuló tettekkel.
  • Nem keveredik bele az anyagi cselekedetekbe.
  • A Szánkhja-káriká ezt írja: ,,A purusák (lelkek) közti látszólagos különbségek pusztán felületesek, mivel csak a természet különféle minőségeinek (kötőerők, melyek befedik őket) köszönhetők, a purusa igazi helyzete, a tanú helyzete, amit az elkülönültsége, passzív semlegessége jellemez, és az, hogy ő egy tétlen megfigyelő”. 
  • A lélekkel kapcsolatba kerülve a tudattalan finom test tudatosnak látszik, a lélek pedig úgy tűnik, mintha cselekvője lenne a tetteknek, ám ő mindig mentes a természet kötőerőinek tevékenységétől.
  • Az anyagi természet (prakriti) teremtő aktivitását csak azért fejti ki, mert a purusa vágyik annak élvezetére.
  • Egyetlen lélek sincs korlátozva és arra kötelezve, hogy a prakriti játékát figyelje, a prakriti mégis örökké játszik, mert mindig van lélek (dzsíva), aki figyeli. 
  • Az élőlény nem rab, de nem is szabad mindaddig, amíg a prakriti előadásába belefeledkezvén azt valóságnak hiszi, és azonosítja önmagát vele.
  • Az univerzum tele van fájdalommal és szenvedéssel.
  • Amiről még általában is azt tartják, hogy gyönyör, az is elegyedik a nyomorússággal, hiszen minden élvezet csalódásban végződik, ami a szenvedés forrása.
  • Az egész külső világ és minden belső jelenség a prakritihez tartozik, s a tiszta tudat, a purusa, mentes a tér, az idő és az okozatiság korlátozásaitól.
  • Minden tevékenység, változás, gondolat, érzés, fájdalom és gyönyör a testhez és az elméhez, nem pedig az önvalóhoz tartozik. 
  • Az önvaló tiszta, örökké ragyogó tudat, és felette áll az egész megnyilvánult anyagi világnak.
  • Létezik az önvalónak is egy teste, amely nem azonos a látható anyagi testtel, s ugyanígy van elméje, egója, intelligenciája is, amelyek szintén különböznek azonos nevű anyagi megfelelőiktől.
  • A gyönyör és a fájdalom, az erény és a bűn, nem szennyezik be a tiszta önvalót, kizárólag az elmére, az intelligenciára és a hamis egóra hatnak, amint az élőlény ragaszkodni kezd a külvilághoz.
  • Amíg az élőlény hisz saját fizikai természetében és az anyagi világban, addig a tudatlanság rabja marad, szenvedéseket kell átélnie, mert az anyagi természet játéka, az illúzió olyan tökéletes, hogy a karmikus következményeket is teljesen élethűen adja elő. 
  • Ha azonban felismeri, hogy a prakriti az, aki helyette cselekszik, aki öl, és aki megöletik, aki örül és szenved, vagyis az élőlény megkülönbözteti magát attól, ami nem ő, akkor az illúziója (májá) szertefoszlik, és eléri a felszabadulást.
A szánkhja fenti álláspontja más némileg, mint a védanta ezzel kapcsolatos tanítása. 
A védanta szerint:
  • A cselekedeteket az anyagi természet kötőerői hajtják végre manipulálva az anyagi testet, s a lélek valójában cselekedetek nélküli.
  • Ennek ellenére a léleknek mégis köze van ezekhez a cselekedetekhez valamilyen módon. 
  • E tettek motiváló tényezője a léleknek az a vágya, hogy az anyagi világban való feltételekhez kötött helyzetében megtalálja az abszolút boldogságot.
  • E vágy, anyagi szinten az érzék kielégítésre való törekvésben nyilvánul meg. 
  • A lélek vágya a Felsőlélek irányításával és közvetítésével indukálja a test cselekedeteit.
  • Így ténylegesen kapcsolatot jelent a purusa (lélek) és a prakriti (test) között. 
  • Ha nem létezne semmiféle kapcsolat e kettő között, akkor a szentírások (sásztrák) lélekre vonatkozó részeinek (karma - az élőlény előző cselekedetei és azok visszahatásai alapján történő újjászületésről) nem lenne értelme. Értelmüket vesztenék a védikus irodalom vagy más vallási témájú mű (Biblia, Korán, stb.) erkölcsi és etikai tanításai is, ha kizárólagosan az anyagi természet lenne felelős a feltételekhez kötött élőlények tetteiért.
Forrás: Tóth-Soma László: Bevezetés a hinduizmus vallásfilozófiájába