Mimámsza filozófia

A mimámszá az alacsonyabb rendű tudással (apará vidja), vagyis a Védák gyümölcsöző cselekedeteivel, az uttaramimámszá (védanta) pedig a magasabb rendű tudással (pará vidja), az Abszolútról szóló igazságokkal foglalkozik.
A hagyomány szerint a védanta tanulmányozása előtt szükséges a mimámszá tanulmányozása, az általa ismertetett végső tudás könnyebb megértéséhez.
  • Amíg a Védanta-szutra első kijelentése megfogalmazza a Legfelsőbb Abszolút (Brahman) megismerésének szükségességét, addig Jaimini szutrája így kezdődik: ,,Felmerül a kívánság, hogy megismerjük a dharmát!” A dharma kötelességet jelent, amelyet el kell végezni ahhoz, hogy az ember birtokába jusson az apara vidjának, melybe itt már beletartozik a hétköznapi boldoguláshoz szükséges technikai és mesterségbeli tudás, s a természettudományi ismeretek. Mivel a mimámsza főleg a kötelező cselekedetekkel foglalkozik, gyakran karma-mimámszának is nevezik.
  • A karma szó olyan cselekvésre utal, amely visszahatást vált ki függetlenül attól, hogy jó vagy rossz. A karma mimámsza tehát a védanta irányába vezető út fontos állomása. 
  • A rendszer a Védák tanításait a karma-kanda szertartások fényében vizsgálja. E folyamatot főleg a családosok (grihászta) részére ajánlják, míg a védanta a bölcsek számára létfontosságú, akik a mindennapi élettől visszavonultan, a lemondott életrendben (szannyásza) élnek.
  • Fő célja, hogy gyakorlati útmutatásokat adjon arra vonatkozóan, hogy az ember milyen úton elégítse ki az anyagi jólétre (artha) és az érzékek kielégítésére (káma) való vágyait. 
  • A karma mimámsza tehát alacsonyabb szinten magyarázza a Védák valódi célját, s mutatja be Isten templomi imádatát. 
  • A hang és a mantrák éneklésének tudománya igen kifinomult és személytelen módon jelenik itt meg. Szerinte az univerzum irányítói, akik a kozmikus erőt ellenőrzik és tartják fenn, tudományos szinten a mantrák hangjain keresztül érhetők el. 
  • A karma mimámsza követői örök anyagi boldogságra vágynak abban a tudatban, hogy a mantrák és szertartások segítségével az anyagi boldogság életről éltre megújítható, és így a jó karma vég nélküli láncolata állítható elő.
  • Jaimini úgy tartja, hogy az élőlény helyzete ebben az anyagi világban örök, így nem lehetséges számára az ebből való felszabadulás. 
  • Célja csak az lehet, hogy egyre jobb és jobb, kedvezőbb helyzetbe kerüljön, aminek a végső kifejlete lehet a mennyei bolygókon való anyagi élvezetek hosszú sorának elérése.
  • Ennek lehetséges módjaként, a Védák karma-kanda, gyümölcsöző cselekedeteire vonatkozó utasításainak követését ajánlja, mint a legmagasabb rendű tevékenységi formát. 
  • Még ha léteznek is valamilyen irányító istenségek, ők is alárendeltjei ennek a karmának.
  • A karma mimámsza lényegében úgy látja, hogy a lélek az anyagi örömök élvezetére született. Az élet tökéletessége szerintük az által érhető el, ha valaki tökéletesen követi a karma-kanda folyamatát, melynek segítségével az univerzum összes örömet adó lehetősége kiaknázhatóvá válik számára. 
  • A mimámsza által tárgyalt alacsonyabb rendű tudás révén az ember megtanulhatta, hogyan kell meglátni és imádni Istent a természetben is megnyilvánult nagyságát megértve. 
  • Ez azután elvezethet Isten transzcendentális természetének teljes és abszolút megértéséhez, amelyet a Védanta-szutra, az Upanisadok valamint a Puránák részleteznek.
Ez a személytelen felfogás a Vjászadéva által bemutatott személyes Isten-felfogással szemben egy alacsonyabb rendű formája az Abszolútról alkotott képnek, míg a Legfelsőbb személyes, tulajdonságokkal rendelkező aspektusát megérteni csak a Puránák által megfogalmazott felsőbbrendű (pará) tudás segítségével lehetséges.

Forrás: Tóth-Soma László: Bevezetés a hinduizmus vallásfilozófiájába